Mi a LED TV?

A LED (light-emitting diode), egy kétlábú áramköri elem, mely inkoherens keskenyspektrumú fényt bocsát ki elektromos áram hatására, más szóval világít. A LED-ek diódák, tehát csak az egyik irányban engedik át az áramot, azaz csak egy polaritású feszültség hatására világítanak.

A hagyományos televíziókban a képernyő mögött található katódsugárcső hozza létre a képet. A LED televíziók azonban már fehér fénykibocsátó diódák, azaz LED-ek segítségével alkotnak képet. (Ugyanezt a technológiát alkalmazzák a laptopok képernyőjében is.) A LED tévében a hideg katód fénycsövek (Cold Cathode Fluorescent Lamps - CCFL) helyett fehér fényű LED diódákat alkalmaznak tehát az LCD panelt megvilágító fényforrásként. Ez esetben a LED-ek - ahelyett, hogy a kép mögé tették volna azokat - a panel szélén lapulnak. Innen a karcsúság is. A LED-ek sokkal kevesebb energiát fogyasztanak így, miközben sokkal pontosabb színeket, kontrasztosabb és tisztább képeket jelenítenek meg.

A LED TV-ben már egy új, forradalmi technológia mutatkozik be, ez pedig nem más, mint az Edge LED technológia. Nemrégiben a LED tévékben a LED világítótestet a képernyő mögött helyezték el. A tervezők azonban kifejlesztették a világ első fehér Edge LED televízióját, amelyben a LED-ek oldalt, a keret közelében helyezkednek el. Ez a technológia új távlatokat nyitott a formatervezésben is, így végre megszülethetett a valóban rendkívül vékony televízió.

Mi a HDTV?

A HDTV egy egészen új látványvilágot kínál: a külvilágot kelti életre a nappalijában. A HDTV-vel ablak nyílik valós és képzelt világok ezreire.

A HDTV nézésének élménye legegyszerűbben fogalmazva az "ott lét" tapasztalatához közelít. A HDTV drámaian új realizmust jelent a televíziózásban és egy merőben új, gazdagabb élményt. A színek színesebbek, a képek sokkal részletgazdagabbak, a televíziózás élménye jelentősen javult.

LCD

LCD (Liquid Crystal Display) Folyadékkristályos képernyő. A folyadékkristályos kijelzők őse a kvarcórákban fordult elő először. Folyadékkristállyal már 1911 óta kísérleteznek, működő LCD monitor az 1960-as években készült először.

Működési elve: Az LCD monitor működési elve egyszerű: két, belső felületén mikronméretű árkokkal ellátott átlátszó lap közé folyadékkristályos anyagot helyeznek, amely nyugalmi állapotában igazodik a belső felület által meghatározott irányhoz, így csavart állapotot vesz fel. A kijelző első és hátsó oldalára egy-egy polárszűrőt helyeznek, amelyek a fény minden irányú rezgését csak egy meghatározott síkban engedik tovább. A csavart elhelyezkedésű folyadékkristály különleges tulajdonsága, hogy a rá eső fény rezgési síkját elforgatja. Ha hátul megvilágítják a panelt, akkor a hátsó polarizátoron átjutó fényt a folyadékkristály elforgatja (innen ered a Twisted Nematic, TN megnevezés), így a fény az első szűrőn átjut, és világos képpontot kapunk. Ha kristályokra feszültséget kapcsolunk, nem forgatják el a fényt, az eredmény pedig fekete képpont. A polárszűrő elé már csak egy színszűrőt kell helyezni. Előfordulhat a gyártás tökéletlensége miatt, hogy a képernyőn halott vagy „beragadt” képpontokat találunk. Az LCD monitorok minősége egyre javul, áruk csökken, de egy jó CRT monitor még mindig teltebb színeket ad.

HDMI

A High Definition Multimedia Interface ('HDMI') egy korszerű csatlakozófelület tömörítetlen audio-video adatfolyamok átvitelére. A HDMI-t elsősorban a napjainkban egyre bővülő digitális jelforrások által küldött digitális jelek tökéletes – azaz teljességgel torzítás- és tömörítésmentes átvitelére – tervezték. Ahogyan a digitális televíziózás és az egyéb különféle szórakoztató-elektronikai berendézesek mind jobb és szebb képpel kápráztatnak el bennünket, úgy vált szükségessé egy olyan kábel, és hozzátartozó csatolófelület megalkotása, amely ezt az élményt nem rontja le azáltal, hogy a video- és hanganyagot csak tömörítve képes szállítani.

A kábel belseje 19-eres kialakítású, melyben a kép-és hanganyag tömörítés nélkül – egy az egyben – haladhat át 5 Gbit/másodperces sebeséggel. Tervezésekor gondoltak a többcsatornás megszólalásra, így már az 1.0-s verzió is 8 külön csatornán képes szállítani 124 kHz-es, 24 bites hangot. (Ezt később felemelték 192 kHz-re. v1.1) Videoinformációknak 165

Mhz-es sávszélességet terveztek, ez jelenleg a legkifinomultabb képminőséget – a FullHD-t – is támogatja.

Később napvilágot láttak az újabb verziók is, mint a HDMI 1.2 és az 1.3, amelyek újabb és újabb újításokkal javítják a teljesítményt. A kábelen egy olyan jel is továbbítódik, amely minden bizonnyal a filmesek és kiadók számára jelent megnyugvást, az elismerten jólműködő HDCP (High Bandwidth Digital Content Protection) másolásvédelem.

DVB-T

A DVB-T (az angol Digital Video Broadcasting — Terrestrial rövidítése, magyarul „digitális földfelszíni videó adás”) a digitális földfelszíni televíziózás európai szabványa, a DVB (Digital Video Broadcasting) szabványcsalád része. Az első adást 1997-ben az Egyesült Királyságból sugározták.

A rendszer tömörített digitális audió, videó és egyéb adatokat továbbít MPEG formátumban. COFDM modulálást használ a VHF és UHF sávban.

DVB-T előnyei az analóg TV rendszerekkel szemben

• több csatorna fogható

• zajmentes

• nincs szellemkép, villódzás, színtorzulás

• nagyfelbontású televíziós adások (HDTV) is foghatók

Az antennák túlnyomó többsége alkalmas a a DVB-T jelek vételére. Szükség van még ezen kívül egy digitális vételre alkalmas vevőkészülékre vagy egy dekóderre („set-top-box”).

Digitális

Digitális: valamely változó jelenségnek, vagy fizikai mennyiségnek diszkrét (nem folytonos), megszámlálhatóan felaprózott, s így számokkal meghatározható, felírható értékeinek halmaza (például: jel (informatika), számítógép, szélessávú internet-kapcsolatok, digitális fényképezők, digitális hangrögzítés, stb.).

A digitális rendszerek sokkal inkább számokat (leginkább bináris számokat) használnak bevitelhez, feldolgozáshoz, átvitelhez, tároláshoz, vagy megjelenítéshez, mint az értékek folytonos spektrumát (ez utóbbit ugyanis az analóg rendszerek használják), vagy a nem-numerikus szimbólumokat, mint a betűk, vagy ikonok.

A különbség a „digitális” és az „analóg”, vagy „szimbolikus” között a bevitelnek, az adatok tárolásának, és az átvitelnek, egy műszer belső működésének, vagy a megjelenítés fajtájának módjában rejlik. A szó a latin digit, digitus szavakból ered. A szavak jelentése ujj (számolás az ujjakkal), mert akkoriban az ujjakat lehetett használni diszkrét számolás céljára.

A „digitális” szót leggyakrabban a számítástechnika és az elektronika területén használják, különösen azokon a területeken, ahol a való világ információit konvertálják át bináris számokká. Ilyenek például a digitális hang(zás) és a digitális fényképezés. A digitális adat-átvivő jelek az elektronikus, vagy optikai impulzus két lehetséges értéke közül az egyiket vehetik fel. A logikai 1 (van impulzus) vagy 0 (nincs impulzus) értékeket. Az ilyen rendszerű eszközöknél gyakran egy „e-” előtag utal a digitális mivoltra, mint az e-mailnél, vagy az e-könyvnél, bár nem minden elektronikus rendszer digitális.